Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

 

Artyści


József Nagy

József Nagy

A vajdasági Magyarkanizsán született Nagy József a hetvenes évek végétől Budapesten néprajzot, fuvolát tanult, valamint a Kecskés András vezette Szkéné Színház társulatánál a pantomimjátékkal ismerkedett. Ezután Párizsba utazott, ahol Marcel Marceaunál majd Etienne Decraux-nál tanult mímet és mozgást. Ekkor került kapcsolatba a buttohval, a kontakttánccal, az akrobatikával. 1987-ben mutatta be…
 Więcej

Aktualne tytuły


Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

A vajdasági Magyarkanizsán született Nagy József a hetvenes évek végétől Budapesten néprajzot, fuvolát tanult, valamint a Kecskés András vezette Szkéné Színház társulatánál a pantomimjátékkal ismerkedett. Ezután Párizsba utazott, ahol Marcel Marceaunál majd Etienne Decraux-nál tanult mímet és mozgást. Ekkor került kapcsolatba a buttohval, a kontakttánccal, az akrobatikával. 1987-ben mutatta be első önálló rendezését, a Pekingi kacsát, amellyel egy csapásra felkeltette a világ érdeklődését, és Nagy Józsefet eredeti közép-európai alkotóként ünnepelték.

Délvidéki származását nem feledve a stílusában és hagyományaiban magyar színjátszás meghatározó egyénisége. Nagy József a JEL Színház alapítója, számos rangos nemzetközi díj birtokosa, a Magyar Köztársaság érdemes művésze.
Megnevezhetetlen - Nagy József Regionális Kreatív Műhely (SRB, F)

Megnevezhetetlen - Nagy József Regionális Kreatív Műhely (SRB, F)

Budapesti Tavaszi Fesztivál
  • Reżyser
Wilhelm -dalok

Wilhelm -dalok

Veszprémi Petőfi Színház
  • Reżyser
Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.



Powered by Spearhead Software Labs Joomla Facebook Like Button